A magyarországi görögök nagy izgalommal várták a 2008-as athéni fesztivált, ahol lehetőséget kaptak bemutatni a magyarországi görög diaszpóra történetét, és kultúráját. Az eseménynek az athéni Technopolis adott otthont, és alapvetően két részből állt: egy fotókiállításból, és kulturális bemutatóból. Az esten részt vett többek között Liapis Michalis görög kulturális miniszter, Göncz Kinga magyar külügyminiszter, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint jelen voltak a Magyar Nagykövetség tagjai is.
Raptisz Jannisz és Vlahosz Haralambosz kiállítását több éves kitartó munka előzte meg: a gyűjtés során minden elérhető múzeumi anyagot felkutattak a 17. századi görög kereskedőkkel kapcsolatban, épületeket, szobrokat, festményeket fotóztak, életrajzokat dolgoztak fel, anyagokat adtak ki. A második diaszpórával kapcsolatos fényképekért és információkért az ország szinte minden görög családját felkeresték, a fényképeket egytől-egyig kijavították, és egy óriási adatbázisba rendszerezték. Így született meg a „Köszönjük Magyarország” című album, és az ezzel kapcsolatos fotókiállítás 2005-ben. A magyarországi görögök jelenéről sem feledkeztek meg: folyamatosan gyűjtik a görög származású művészekről és diplomás szakemberekről készült önéletrajzokat, és fényképeket, amelyből szintén kiállítást és albumot szeretnének készíteni. Ebből az óriási gyűjteményből tekinthettek meg körülbelül száz nagyméretű fotót az érdeklődők.
A kulturális esten elsősorban zenei programok várták a közönséget: Sebestyén Márta népdalénekesnő többek között egy ipiroszi népdalt is előadott, közös koncertet adott Szalay Antal hegedűművész és Dionyssis Mallouchos zongoraművész, valamint bemutatkoztak az athéni Kodály Zoltán Konzervatórium növendékei. Az estet egy - külön erre az alkalomra készült – zenei és színi produkció zárta. A tizenhárom tagú együttes több zenekar tagjaiból állt össze: Kollátosz Jorgosz zenekarával együtt fellépett Giovantsi Szofia énekesnő, a Mythos zenekarból Jordanidisz Leonidasz és Sinatkasz Alekosz, valamint a Mydros zenekarból Smuk Tamás és Smuk Gábor. Az énekes-táncos színdarab egy görög fiú és egy magyar lány szerelmét vitte színpadra a magyarországi görögök történelmének tükrében, Kollátosz Fotisz és Borsos Kitty előadásában.


